A TBSZ számla adóelőnye

A TBSZ számla adóelőnye, COVID-19, koronavírus, korona

A TBSZ számla adóelőnye

Amikor befektetésre szánjuk rá magunkat, akkor az elsődleges célunk a lehető legnagyobb profit elérése. Jelenleg azonban nem csak azzal kell foglalkoznunk, hogy ehhez milyen konkrét befektetéseket kell választanunk, hanem arra is figyelnünk kell, hogyan tudunk ebből a legtöbbet megőrizni. Konkrétan itt a befektetések után fizetendő adóról beszélünk.

Van megoldás

Magyarországon 2006. szeptember elsején vezették be az ún. kamatadót. Az elve számunkra is finom fogalmazva nehezen érthető. Mivel ez az adó is százalékban van megadva, ezért az, aki okosan fektetett be, az nagyobb összeget fizet be az államkasszába, mint az, aki kevésbé. Bár a jövedelmeknél is így működik. Ez az adónem a befektetett (sőt a folyószámlán lévő) pénzünk nyereségét érintette/érinti. Mértéke ugyanis a pénzünk által elért nyereségünk bizonyos százaléka. 2006-ban ez 20% volt, jelenleg ez lecsökkent 15%-ra. 2023 júniusától még e mellé jön a 13%-os szociális hozzájárulás is. Hosszabb távon lehet, hogy csak 10%-ot kell fizetnünk az államnak, sőt, azt is eltudjuk érni, hogy ne kelljen egyáltalán adózni már 5 éves távon sem. A megoldás neve TBSZ számla.

A TBSZ számla adózása

Ennek a speciális értékpapírszámlának minden kétséget kizárólag a legnagyobb előnye, hogy el tudjuk vele kerülni az adózást. Méghozzá pénzügyi rövidtávon. Konkrétan ez azt jelenti, hogyha 3 évig TBSZ számlán fialtatjuk a pénzünket, akkor az alap 15%-os kamatadó helyet, „mindössze” 10%-ot kell fizetnünk. Abban az esetben, ha 5 évet tartjuk ezen az értékpapírszámlán a pénzünket, akkor viszont egyáltalán nem kell semennyit az államnak elutalni. Magyarul kifejezve a teljes nyereség, amit elértünk a befektetéssel, az nálunk marad. Ilyen rövid idő alatt a szabadon felhasználható pénzügyi szerződések között ez kuriózumnak számít.

Nagyobb nyereségnél, nagyobb befektetésnél látványosabb összeg marad a zsebünkben. Ezért aki attraktív befektetést szeretne, annak érdemes TBSZ számlán keresztül meglovagolni a kínálkozó lehetőséget, mint például az elektromos autózás.

Használjuk a TBSZ számlát!

Mivel a TBSZ számlára olyan értékpapírokat vásárolunk, amelyet szeretnénk, ezért nem csak adózási, hanem befektetési szempontból is ideális lehetőség. Mindenki megtalálja a maga kockázatvállaló képességének megfelelő portfóliót. 5 évig pöröghet a profit, amelyet aztán teljes egészében zsebre is tehetünk. Persze egy jó számlavezetőt érdemes keresni.