17 szept A legjobb befektetési forma fiatalok számára – legyen már az első befektetés adómentes!
A pénzügyi tudatosságot és a hatékony megtakarítást nem lehet elég korán kezdeni. Teljesen logikus, hogy ha már a húszas-harmincas éveinkben elkezdünk takarékoskodni, később annál nagyobb pénzügyi függetlenséget érhetünk el.
De hogyan érdemes befektetni 20-30 évesen?
Sokan a húszas éveik elején még nem rendelkeznek elegendő tőkével, hogy befektessenek, azonban ha komolyak a szándékaink, idővel rendelkezésünkre áll majd egy induló összeg. Érdemes már az első befektetésünk során biztosra menni, és olyan számlát nyitni, ahol elérhető a teljes adómentesség is!
Hogyan érhető ez el?
A Tartós Befektetési Számla nyitásával minden magyar állampolgár számára elérhető ez. A TBSZ nem rövid, hanem inkább középtávra szól: ha a befektető 3 évig nem nyúl a pénzéhez, akkor a keletkezett hozam után kevesebb adót kell fizetni, de ha megvárja az 5 évet, akkor a hozam teljesen adómentes lesz.
A pénzügyi tudatosság ott kezdődik, hogy tudjuk: Nem az a pénz számít, amit keresünk, hanem az, amit megtartunk.
A magyar állam lehetőséget ad arra, hogy:
-
adózott jövedelmünket TBSZ-számlára tegyük,
-
és 5 év után 0% adóval vehessük ki a hozamot.
-
A TBSZ számla már 25.000 Ft-tól megnyitható,
-
és évente új számla nyitható, így egy hosszú távú stratégia építhető fel.
Ezzel a stratégiával már a befektetési utunk elején, a pénzügyi lehetőségeinkhez mérten, maximális adóelőnnyel indulhatunk. Több TBSZ számla nyitása esetén mindig az ötéves periódus letelte után kivett hozam 100%-a a saját zsebünkben marad, így egy rendszeres, adómentes megtakarítási folyamatot alakíthatunk ki. Ehhez már csak bónusz, ha mindezt nem a magyar kereskedelmi bankoknál, nem Ausztriában, egy pénzügyileg stabilabb környezetben, a globális értékpapírpiac több tízezer papírja közül válogatva érhetjük el.
De miért pont Ausztria?
Sokan még mindig azt hiszik, hogy a TBSZ csak magyar bankban működik.
Pedig: Az osztrák Partner Banknál nyitott TBSZ-számla is megfelel a magyar jogszabályoknak.
A NAV felé bejelentés történik, a számla euróban is vezethető, és a hozam ugyanúgy adómentesen vehető fel, mint belföldön.
Sőt – Ön egy erős, konzervatív osztrák magánbankhoz kerül, ahol több mint 140.000 értékpapír közül választhat, és magyar tanácsadó segíti minden lépésben.
Ez a megoldás Önnek is tökéletes, ha:
✔️ 20–40 közötti, tudatos befektető, aki nem akar a párnacihába gyűjteni
✔️ fontos Önnek a legális adóelőny,
✔️ hosszú távban gondolkodik: lakás, családalapítás, nyugdíjalap, pénzügyi szabadság
✔️ nyitott nemzetközi lehetőségekre, de szereti, ha magyarul, közérthetően kommunikálnak vele.
Hogyan működik?
-
Kérjen időpontot a PortfoLife Zrt.-től,
-
ahol TBSZ-számlát nyitunk a Partner Banknál,
-
megtörténik a NAV-bejelentés,
-
elhelyezi a befektetésre szánt összeget (akár EUR-ban is)
-
3 év után kedvezményes az adózás, 5 év után 0% lesz az adó.
-
Közben bármikor nyithat új TBSZ-t, évente egyet.
Összefoglalva:
| Előny | Amit jelent Önnek |
|---|---|
| Magyar adómentesség | 5 év után 0% hozamadó |
| Osztrák banki háttér | Stabilitás, biztonság |
| Eurós befektetés | Inflációvédelem, értékállóság |
| Széles eszközválaszték | Egyedi portfólióépítés |
| Magyar tanácsadás | Érthető, személyre szabott út |
Ne csak gyűjtsön – építsen vagyont, okosan!
Ez a TBSZ-számla nem a kiváltságosok titkos eszköze – hanem a törvény adta lehetőség azoknak, akik időben lépnek.
Most még megnyitható az idei évre is – kérjen tájékoztatást, és kezdje el építeni saját pénzügyi jövőjét!
info@portfolife.hu | www.portfolife.hu